Sziasztok! Számos külföldi és hazai oldal tanulmányozása után, elhatároztuk tehát, hogy urbexkedünk kicsit. Kezdésnek, néhány sikertelen próbálkozás után, egy egyszerűbb helyre esett a választásunk, a MÁV Istvántelki Főműhelyére. Olvastunk már róla az ALTOMÁN blogon, érdekel minket a vasúti közlekedés, bejáratosak vagyunk az Északi Járműjavítóba, egyértelmű volt, hogy ezt is bizony meg kell néznünk. Régóta szemezünk a hellyel, számos helyen találkozni ezzel a mondattal, hogy "selejtezve, tárolva Istvántelek", főként a gőzmozdonyok 'életrajzában', ígyhát utánajártunk.
Kezdjük egy kis történelemmel. A MÁV Istvántelki Főműhelyéről annyit kell tudni, hogy védetté nyílvánítási eljárás alatt áll, mint közlekedési emlék. Egykoron az egyik legfontosabb vasúti járműjavító műhely volt Magyarországon, az 1846-os Pest-Vác vasútvonal megépítése után. A munkálatok 1901-ben kezdődtek el, és az ünnepélyes átadásra 1905 május 1-jén került sor, a munka ünnepén. 
Az első világháborúban bővítik a villamosműhelyt, áramfejlesztő teleppel szerelik fel és olajgázgyárral. A második világháború idején bevezetik a hajdúszoboszlói földgázt a területre, azonban a műhelyt bombatámadás éri, minek következtében számos épület megsérül. A háborút követően, Landler Jenő Járműjavító üzemre nevezik át, azonban a gőzösök kiszorulásával szerepe csökken, és az 1984-es gőzüzem végetérte után végleg megszűnik a szerepe. Napjainkban BDVmot, BVhmot és a Desiro-k karbantartó csarnokai találhatóak itt és a Baross Gábor Oktatási Központ Budapesti Tanműhelye. Még több információ a Wikipedia oldalán.
Tehát egy kis történelemmel a gazdagodva indultunk el egy szép hétköznapi napon, a délelőtti órákban közelítettük meg a helyet, a Madridi utca felől. Útközben szeméttel és kitaposott ösvényekkel találkozunk. Egy felüljáróról megcsodáljuk a 70 és 71-es vonalakat, majd a főbejáratot. Egy Csörgő állt ott, járó motorral, közelében munkások törték a betont. Itt nem tudtunk bemenni.
Végül körbejárva, kerítésen át sikerült bevennünk a telepet. Borzalmas nagy gaz nehezítette a továbbhaladást, ezen sikeresen átverekedve magunkat, a trafók kerítése mellett haladtunk el. Kijutottunk a füves placcra, végigfotóztuk az összes kocsit, majd a fűtőmű oldalában elindultunk a csarnokok felé.
Az esélytelenek nyugalmával sétáltunk át tolólaponkeresztül a csarnokok bejáratához. Az ottani irodaház dolgozóinak autói közt haladtunk el, és mentünk be az épületbe. 
Szeles idő volt, tető recsegős, mozgós, így a vasúti kocsik tövében haladtunk biztos ami biztos alapon.
Sorról-sorra jártuk be a csarnokot, és csodáltuk meg az ottani nagyrészt Közlekedési Múzeum tulajdonában lévő járműveket. Majdnem másfél órát töltöttünk odabent, alaposan végignéztük.
Kifele jövet a már megszokott útvonalon haladtunk, nem volt semmi probléma. Betértünk az egykori fűtőműbe is, végignéztük azt is. Bejártuk pincétől a padlásig az egészet, onnan kifelé jövet megcsodáltuk a szén beemelésére használt mozgódarut is.
Kéménybuzizmusomat kiélve megnéztem magamnak a hozzá tartozó kéményt is, elképesztő, hogy milyen zsilipekkel volt/van megoldva zsilipelés.
A telepet a már megszokott útvonalon hagytuk el, rengeteg élménnyel gazdagon. :) Még több kép a Picasa albumunkban található.
Üdv.: szoldi
