Mint már említettem a legelső postban, Szoldival egyetemisták vagyunk. Szoldi Miskolcra jár, én pedig Piliscsabára.
.jpg)
Fotósok új utakon
Természetes kíváncsiság. Ez jellemzi az urbexezéssel foglalkozó fotósokat. Kíváncsiság, de nem a természetesen létrejött és kialakult dolgok iránt, hanem kifejezetten olyan objektumok iránt amelyeket emberek építettek. Az urbex mozaik szó, amely a következő két angol szóból tevödik össze: urban exploration. Magyar megfelelője a ’városi felfedezés’. Az urbex az a tevékenység amikor olyan városi területek és ipari létesítmények olyan részeit fedezzük fel melyeket általánosan nem látnánk, vagy esetleg el vannak zárva a kíváncsi szemek elől.
Az urbex gyűjtőfogalom is, hiszen a városi felfedezésen belül különböző alfajokkal találkozunk, és szinte mindegyiknek van külön neve, azonban magyar megfelelőjük még nincs. Ide tartozik például a cataphily, ami az urbex katakombákon végrehajtott formájának a neve. Katakombáiról híresebb városnak Párizst tekinthetjük, ahol azonban az urbexnek ez a formája pénzbírságot vonhat maga után. Fontos alfaja még az infiltration (beszivárgás). Akkor beszélünk erről, ha aktív épületekben folyik az urbexezés, olyan részein ahová a nem ott dolgozóknak, az idegeneknek tilos a bejárás. Gépházak, lezárt emeletek bejárása tartozhat ide. Beletartozik az urbexezésbe a craning, ami különböző magasságú daruk, antennatornyok megmászására utal. Magyarul olyan szavakat használhatunk ezekre a tevékenyésegkre mint a tetőzés, kéményezés.
Ahhoz, hogy jobb rálátásom legyen erre a tevékenységre elbeszélgettem Zsomával, egy ifjú fotóssal, aki főleg urbexes képeket csinál. Zsoma egyetemre jár, politológiát hallgat, hobbija a fotózás. A kutatásaimban végig támogatott, ahol tudott, segített.
A legtöbb városi felfedező fényképezőgéppel indul el egy számára érdekes hely meglátogatására, ezért az urbexezésre művészetként is tekinthetünk. Fontos számukra, hogy megörökítsék azokat a helyeket, amelyeket felfedeznek. Furcsának tűnhet egy kivűlálló számára, hogy miért érdemes különböző csatornákban fotózni, vagy milyen értéket lát valaki egy szerelőhelyiségben. Nem gondolunk bele, hogy milyen magával ragadó lehet egy omladozó ház, vagy egy már nem használt vasúti telephely látványa. Miért jó bemenni veszélyes helyekre? Miért veszélyeztetnénk a saját testi épségünket, csak, hogy csinálhassunk pár képet?
Természetéből adódóan a városi felfedezés több fajta veszélyt is magában hordoz. Leginkább két dologtól kell tartanunk. Az első, hogy testileg megsérülünk. A könnyebb sérülések mint a horzsolások vagy ficamok akár mindennaposak lehetnek. Súlyosabb sérülések is előfordulhatnak. Zsoma szerint enélkül azonban nincs is urbex. Születésünk óta mindenkiben van egy alapvető kíváncsiság, gondoljunk csak az öt-hat éves gyerekre akik mindenre kíváncsiak. A kérdés csak az, hogy kielégítjük-e azt vagy sem.
A másik veszély abban rejlik, hogy a legtöbb hely ami urbexes szemmel érdekesnek tűnik, le van zárva a kívácsni szemek elől. Ha azzal a felirattal kerülünk szembe, hogy ’Belépni tilos!’ vagy valami hasonló tiltó táblával, akkor fennáll a veszélye annak, hogy ha mégis belépünk, összetűzésbe kerülhetünk a hatóságokkal. Ez megtörténhet úgy, hogy a terület vagy épület biztonsági őrei elkapnak, de akár a rendőrséget is kihívhatják. Pénzbírságtól kezdve akár szabadságvesztésre is ítélhetik azt aki engedély nélkül lépi át a tiltás határait.
Megtörténhet az is, hogy az épület gondnoka esetleg ráuszítja a kutyáit a betolakodókra. Ilyenkor a városi felfedezők nem tehetnek mást, futnak.
Mégis megéri nekik, hiszen olyan helyeket fedeznek fel, amik mostani állapotukban nem láthatóak mások számára. Fényképeikkel megmutatják azt, hogy az emberiség által épített házak, épületek, elhagyásuk után, miután a normák szerint azok elvileg veszítenek a szépségükből, mégis milyen rejtett értékekkel rendelkeznek. Ha azonban jól csináljuk a dolgot, minimalizálhatjuk a veszélyeket.
Napszaktól is függ, hogy egy hely milyen veszélyeket rejt magában. Például egy egyszintes házat, ami mellett nagy a forgalom, jobb este meglátogatni. Ellenben egy többszintes házban, ahol esetleg még a pincerendszert is meg szeretnénk nézni, nem árt ha van egy kis természetes fény.
Fontos, hogy a városi felfedezők ne egyedül induljanak útnak, hiszen, ha esetleg megsérülnek és egyedül vannak, ez sokkal súlyosabb következményekkel járhat. Zsoma szerint mégis vannak olyanok, akik egyedül szeretnek urbexezni. Ő azonban sosem egyedül, hanem barátjával indul el egy-egy ilyen útra. Nyári utukon míg Zsoma barátja egy hatvan méteres gyárkéményre mászott fel, ő lent figyelt. Így egyrészt figyelmeztetni tudta volna társát őr láttán, és ha baj történt volna, azonnal hívni tudta volna a mentőket.
Vajon hogy ismerkedik meg valaki ezzel a tevékenységgel? Mesélhetnek róla barátok, ismerősök, de a mai fiatalok már az interneten keresztül is könnyen rátalálhatnak erre a hobbira. Zsomával is ez történt. Körülbelül két éve, szabadidejében a világhálón „lófrált” amikor ezzel foglalkozó oldalakra bukkant. Többnyire orosz honlapokat talált, azonban pár magyar nyelvű oldal is foglalkozik ezzel a témával. Orosz honlap például az englishrussia.com, amire Oroszországból és a volt Szovjetunió különböző részeiből írnak angolul cikkeket, többek között ebben a témában is. Sokaknak ez csak szórakoztató olvasmány, őt azonban arra ösztönözte, hogy kipróbálja ezt a hobbit. Megfogalmazódott benne a kérdés, hogy miért is ne csinálják ők is ezt barátjával, itthon.
Egy városi felfedezőnek egyfajta felszerelésre is szüksége van. A legfontosabb, hogy legyen nála inni és enni való. Ezek nélkül sosen szabad elindulni, mert nincs is annál rosszabb, mint veszélyes helyekre korgó gyomorral bemászni. A kirándulások dokumentálására alkalmas a fényképezőgép, illetve a videókamera. Helyszíntől függően különböző felszerelésre van még szükség. Mászáshoz, ha nagyon felkészültek akarunk lenni vihetünk hegymászó felszerelést, hegymászó cipőt, karabínereket, biztonsági sisakot. Hiába készülünk fel jó előre, valamit mindig elfelejthetünk.
Ezenkívül vannak olyan urbexesek, főleg külföldön, akik egy hátizsákban tartanak mindent amire szükségük lehet, ha kapnak egy tippet, csak felkapják és már indulhatnak is. Egy ilyen hátizsákban akár még elsősegély csomagot is találhatunk, vagy akár levegő szűrő maszkot. Az igazi városi felfedező Zsoma szerint, azonban nem fél ilyesmitől.
Sokan összekeverik a városi felfedezőket a vandálokkal, hiszen ugyanazokat a helyeket látogatják előszeretettel. Az urbexesek azonban szabályok szerint élnek. Mottójuk a következő: „Take nothing but photographs, leave nothing but footprints.” Magyarul úgy fordíthatjuk, hogy nem hoznak el semmit, csak fényképeket, és csak lábnyomokat hagynak maguk után. Az első és legfontosabb szabály, tehát, hogy nem rongálnak. Nem mozdítják el amit találnak, ezzel is elősegítve, hogy más is megtalálhatja amit ők. Pedig a huligánok még veszélyesek is lehetnek a városi felfedezőkre nézve. Ahova urbexesek járnak, ott valószínűleg megfordultak már streetartosok, narkósok és az underground mozgalmak színhelyei is lehetnek az elhagyott épületek.
Zsoma úgy véli, hogy minden magára valamit is adó urbexes járt már a csepeli Nagyvásárcsarnokban. Pesten ezt egyfajta beavatási helynek is nevezhetjük. Ezenkívül a MÁV Istvántelki Főműhelye mondható még híresebbnek urbexes körökben. Zsoma és barátja is jártak itt. Nappal látogatták meg a létesítményt majd bementek az istvántelki széntárolóba, ahol telement a tüdejük szénporral, amitől két-három napig köhögtek. Mégis Zsoma kedvencei közé tartozik ez a kirándulás. A Közlekedési Múzeumnak öt-hat gőzöse is megtalálható itt. Felújításra várnak a mozdonytemetőnek nevezett helyen. A közlekedésbarátnak fáj a szíve a gazzal körülvett járművek láttán. Maga az épület is olyan mint egy műemlék Zsoma véleménye szerint.
Kőbányán található a MÁV úgynevezett, Északi jármű javítója, ami még maradandó élmény volt az ifjú urbexesnek. Egyszer rendezőként vett részt az ott megrendezésre került kiállításon, így számos olyan helyre be tudott menni ahova a látogatók nem. Bementek különböző csarnokokba, szerelőhelyiségekbe és a régi irodákba, melyek közül némelyikben még ott voltak a régi papírok és hírdetések.
Zsomának több terve is van az idei nyárra. Az egyik a Hajógyári sziget végigjárása, amit egyszer már elkezdett, azonban barátjával nem voltak eléggé felkészülve rá, így félbe kellett hagyniuk. Továbbá Magyarország területén sok szovjet laktanya maradványa található, ezek közül is szeretne párat meglátogatni.
Magyarországon nem tudni pontosan, hogy hány ember foglalkozik az urbexezéssel, azonban a közösség kisebbnek mondható mint például Amerikában. Felmerül a kérdés, hogy foglalkoznak-e ezzel lányok is, vagy kizárólag fiúk? Konkrét számok hiányában erre is nehéz válaszolni. Amerikában vannak, ezt alátámasztják különböző források. Zsoma nem ismer Magyarországon urbexes lányokat. Amerikában az urbexezéssel foglalkozók száma jelentősen akkor nőtt meg amikor az internet elterjedt és a mindennapi élet részévé vált. A világhálón keresztül könnyen meg lehetett osztani az urbexes fényképeket és a történeteket.
A városi felfedezők képei nem pusztán kedvtelésből készülnek. Valamit üzennek az embereknek. Valamit arról a világról, amiben mindannyian élünk.
